Testkezelés
A cellulitról vagy narancsbőrről őszintén …
A cellulit- egyszerűen megfogalmazva – nem más, mint felfúvódott zsírsejt. A jelenség mögött lerakódott salakanyagok, el nem égetett tápanyagok vannak. kialakulásában komoly szerepe van a laza kötőszövetnek és számtalan rossz életviteli szokásnak (túlzott tápanyagbevitel, gyógyszerek, stressz, mozgásszegény életmód, kevés folyadék fogyasztás.)
Korunk nagy problémája, és nemcsak kozmetikai a „betegség” melyről sokan nem vesznek tudomást vagy nem is akarnak vele foglalkozni. Egyre nagyobb gond, hogy egyre fiatalabb korban jelentkezik akár 10-11 éves kislányoknál, és már nemcsak a hölgyek „kiváltsága”. A megjelenési formájánál három stádiumról beszélünk:
- amikor csak akkor látszik, ha bőrünket összenyomjuk,
- ülve és állva is látszik a bőr egyenetlensége, a gödröcskék, a törések.
- az egyenetlenség mellett már megjelennek a pókhálóerecskék is.
Azt is tudnunk kell, hogy lehet narancsbőrünk akkor is, ha nincs súlyfeleslegünk. Ha viszont van egy kis többlet, akkor biztos, hogy narancsbőrünk is van. A két dolog elválaszthatatlan „testvérei” egymásnak. – Nincs ellene gyógyszer, egy tuti tabletta, amit csak be kell vennünk és kész … Ezzel a problémával foglalkozni kell!
Differenciált Cellulit Terápia (DCT®)
Bármennyire is szeretnénk, nincs egyetlen kezelési módszer sem, amely minden problémát orvosolna. Minden ember más és más, ezért nagyon fontos a személyre szabott kezelési kúra alkalmazása. Ebben segít önnek a High-Care szakképzett csapata, kozmetikusai cellulit-terapautái.
A DCT® jelenleg a leghatékonyabb formája a cellulit elleni harcnak. A világ 45 országában alkalmazzák sikerrel. Dr. Rudolf Weyergans orvos, szociológus hívta életre, akit szakmai körökben a „cellulit pápájának” neveznek.
Egy eredményes kúra során 4 dolgot kezelünk – fontos a sorrend:
- méregtelenítés (nyiroktréning, a kötőszövet savtalanítása)
- zsíranyagcsere fokozása, depózsír kezelés,
- kötőszövet feszesítés,
- vérkeringés fokozása.
Az egyedülálló eszközparknak köszönhetően a High-Care-ben több dolog közül választhatunk:
- A bőr savtalanítása oxigénion terápiával (Detox Body Styler készülékkel)
- Nyirokkeringés és vérkeringés fokozás Vacustyler készülékkel
- Mechanikus nyirokmasszázs hullámmasszázzsal (Slide Styler)
- Köpölyözés és masszázs a zsírdepó kezelésében (SPM vákuumasszázzsal)
- Ultrahang és mezoterápia a kötőszövet feszesítésére és a zsírdepó kezelésére
- Lipolízis zsírpárna kezelés
- Body Wrapping aromaterápiás testtekercselés
- Kalória égetés alapanyagcsere emelés oxigénterápiával
Amit csak mi csinálunk:
A High-Care egyedülálló számítógépes KISS Anamnézis programja: Minden eredményes kúra alapja, melynek segítségével személyre szabottan összeállítjuk a legoptimálisabb kezelési kombinációkat és Ön biztos lehet az eredményben. Szánjon erre 1 órát, jelentkezzen be ingyenes állapotfelmérésünkre.
Mi kell még a sikerhez?
A DCT® módszereinek megismerése, majdan használata során Ön nyugodt lehet, jó úton van! Garantáltan eredményes lesz kúrája!
Még néhány jó tanács:
- A sikerhez fontos, hogy 2,5 – 3 l folyadékot (vizet) fogyasszon.
- A rendszeres mozgás hozzátartozik a jó közérzethez. Sétáljon, fusson, kocogjon, ússzon vagy kerékpározzon heti rendszerességgel.
Mi a helyzet a diétával?
A cellulit, narancsbőr kezeléseknél amennyiben nincs súlyfeleslege nem kell diétázni. Ha viszont súlyproblémái vannak, mindez elengedhetetlen. Fogyni csak kalória csökkentéssel lehet!
A 2015-ös évben a High Care® újdonsága az új SÚLYCSÖKKENTŐ ÉLETMÓD PROGRAMUNK, amellyel a hőn áhított optimális súlyt bárki elérheti gyorsan, úgy, hogy közben vitális és egészséges marad. A program részleteiről érdeklődjön a High Care®kozmetikusánál. Olvasson róla blogunkban.